8.fejezet - Sophie&Rolf kontra Heather&Rikhter

Sziasztok! :D Kicsit késtem...:$ Bocsánat, és azért is, mert nem lett valami nagyon hosszú, (bár hosszabb, mint az első fejezet volt xD). Na de viccet félre téve, ez egy kicsit rövidre sikeredet, viszont, nem sokára hozom a kövi fejit, mert már folyamatban van az írása. :) Köszönöm a véleményeket, rettentően örülök neki! :)^^ ♥ Jó olvasást hozzá! ^^
Ui: Bocsi a hibákért! :$

– Bevallom, nem gondoltam volna, hogy van annyi merszed itt maradni. Nagyobb esélynek láttam, hogy elmész. – Jött oda hozzám Rikhter élvezve a helyzetet.

– Nem hinném, hogy ismersz engem Rikhter. De tisztázzuk, nem miattad maradtam itt. – Néztem gúnyosan a szemébe.

– Heather! Remélem ezt jól meg gondoltad! – Mardant fogta meg a vállamat, és idétlenül vigyorgott.

– Hát… ki tudja… – Gondolkodtam el. Rikhter megmarkolta Mardant kezét és lerántotta rólam. – Hé! El a kezekkel. Ne érj hozzá, ami az enyém! – Rikhter dühösen nézett a fiúra, és egyből magához rántott. Egy dolog van, amit nem akarok, és az az, hogy Rikhter a közelembe legyen.  – Rendben! Holnap kezdjétek el az edzést! – Jött oda Arata.

– Nem kell kétszer mondanod, de mi most megyünk. – Rikhi megragadta a karomat és vonszolni kezdett, amikor Arata közbe szólt. – Lassan a testel! Volna itt még valami. – Rikhter megállt, és mérgesen fordult Arata felé.

– Történt, egy kis gubanc! Az edző termet nem csak ti fogjátok használni. – Közölte.

– Mi? Miért? Ki még? – Rikhter kíváncsian lépett oda, majd két fél jött közelebb hozzánk. – Ők is! – Arata a kettőre mutatott. Jobban mondva, Sophie-ra és Rolf-ra.

– Mi bajotok van? Ki van zárva, hogy ezzel a büdös döggel és a nyafogós tündérkéjével együtt fejlődjek. Tiltakozom ellene! – Rikhter rendesen kikelt magából, és ezt Rolf sem hagyta szó nélkül.

– Én sem örülök ennek az ötletnek. A te képedtől hányingerem van, de fogd vissza magad bőregér! Mert megtépem azt a tetves szárnyaidat! – A két fiú valójában nagyon hasonlít egymásra személyileg, de szerintem ez az, amit próbálnak letagadni. – Elég! Ez azért van, mert mindkettőtöknek fejlődnie kell. És mivel ti vagytok a két legjobb diákjaink a Hollóban egy helyen fogtok edzeni. Hamarosan háború, de úgy nem tudunk nyerni, ha nincs köztünk béke. Szóval mind a ketten fogjátok be, és nyomás az edzőterem. – Arata megindította a két fiút, Sophie pedig úgy nézett rám, mintha szörnyeteg lennék. – Talán valami problémád van? – Kérdeztem csípőre tett kézzel.

– Igen! Te! – Közelebb jött hozzám és kihívóan nézett a szemembe.  – Muszáj volt neked visszajönnöd? Ez a hely nem neked való! – Elöntött a düh. A kezem olyan gyorsan mozdult, mint ha nem is én irányítanám. Elkaptam a lány ingjét és közelebb húztam magamhoz. –Te ne mond meg, hogy mi való nekem és mi nem. Majd én azt eldöntöm. Nagyon meg bánod, ha fenyegetni merészelsz! –Sophie nem habozott, ő is megragadta a pólómat és mérgesen pillantott rám. – Ha tényleg azt hiszed, hogy megijedek, akkor tévedsz! Tudod, Arata elfelejtette említeni: A kiképzés első lépése a harc. Meg kell küzdenünk egymással, hogy eldöntsük, ki fogja használni az edzőtermet. – A lány élvezettel mondta végig. Nem tudom miért olyan különleges az az edzőterem, hogy harcolni kell érte, de ha erre van szükség, ám legyen! – Alig várom, hogy szétrúgjam a segged! – Olyan düh és kegyetlenség tombolt bennem, hogy most legyőzhetetlennek érzem magam.

– Majd meg látjuk, Heather! – Egyszerre engedtük el egymást, de a közöttünk lángoló tűz, már robbanásra készen állt. Ökölbe szorítottam a kezem, és határozottan néztem a lányra, majd egy hang, közbe szólt. – Heather, Sophie! Gyerünk! – Megindultam a hang irányába, és Rolf tekintette várt. Erőteljesen nézett rám, dühösen és váratlanul ért. Lehet azért, mert az előbb látta, mit művelünk Sophie-val. – Sophie rang idősebb nálad Heather. Ne beszélj így vele! – Teljesen ledöbbentem azon, amit mond. Mi van?! Még mellé is áll? Bevallom, ez rosszul esett, de…  – Velem ne szórakozzon senki! Köpök arra, hogy ki rang idősebb nálam, meg ki nem. Nem mindegy? Te se mond meg nekem, hogy mit csináljak! – Rolf nem számított a dühkitörésemre, meglepődött arccal állt előttem, majd ismét komolyra váltott, mintha nem is történt volna semmi. Sarkon fordult, és már csak a hátát láttam, ahogy távolodik. Ezen meg én lepődtem meg. Mi az, hogy így semmibe vesz? Ch! Feldühít!

Vettem egy mély levegőt, majd lenyugodtam, és követtem a fiút, utánam pedig Sophie jött.

– Végre már, hogy ide értetek. – A sötétből Rikhter jött elő, illetve, a testét nem láttam, csak két vörösen izzó szempárt, de tudtam, hogy ő az. Sophie-n látszott, hogy meghátrál, kárörvendő vagyok, és ez tetszett. Közelebb mentem a világító szempárhoz, csak pár centiméter volt közöttünk, ő elkapta a karomat és a sötétségbe rántott. – Hé Tacher, Reid! Figyeljetek, mert most eldől, hogy ki megy tovább. – Fenyegetően, és gonosz vigyorral kitárta karjait. Rikhter úgy nézett Rolf-ra, mint rám, amikor először kínzott. Várjunk csak! Itt akarnak harcolni? De ez egy… keskeny folyosó. – Tudod Rikhter… itt helyben szétkapnálak, ha tudnálak, de sajnos… mi nem tudunk egymásban kárt tenni. – Rolf szemei is tele voltak kegyetlenséggel, és a gonosz vigyor, ami az arcán van, olyan, mint Rikhter-é. Már kezdem megismerni Rikhter személyiségét, de Rolf kérdőjel.  Nem tudom, hogy ő mire képes, de van egy sejtésem…  – Látod, ebben igazad van, de akkor is harcolni fogunk. Csak… én nem veled fogok. – Rikhter kijelentése miatt a szívem kihagyott egy ütemet. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Ugye nem azt akarja nekem mondani, hogy… A szőke srác Sophie-ra nézett, Rolf pedig rám. Már értem.

 Mivel ők ketten, nem tudják legyőzne egymást, ezért okosabban akarnak harcolni. Szóval… Sophie Rikhterrel, én pedig Rolf-al fogok megküzdeni. Rikhter rám nézett egy széles perverz vigyorral. – Pontosan! – Ettől féltem! Sophie félt RIkhter-től, és valamilyen szinten én is féltem Rolf-től, de csak azért, mert nem tudom, hogy mire képes.  – De Rikhter! Én nem vagyok harcképes! Nem tudom mit kell… – Megfogta a vállamat, nem engedte, hogy befejezem. – Csak hallgass, az ösztöneidre. Bízz a testedben, hagyd, hogy ő irányítson. – Irányítson? Nem értem. Hogy tud irányítani valami, ami az enyém? Bár… ha bele gondolok, már sokszor előfordult, hogy csináltam dolgokat, és nem akarattal. Rikhter tudna valamit, amit én nem?  – Igen tudok! – Már megint a fejemben kutat. – Tudom, vagyis… inkább csak sejtem, hogy miféle lény vagy te, Heather. Viszont erre neked kell rájönnöd. A tested irányítani fog, ha támadás ér, nem kell tartanod, csak hinned. – A szavai motiváltak, hogy képes vagyok rá. Hm! Köszönöm Rikhter! Bár gyűlöltelek, és talán most is, ám most tanítottál nekem valamit. Nem is vagy te olyan rossz tanár. Már alig várom… alig várom, hogy taníts még több dologra. Rolf-ra néztem, és már nem féltem annyira, mint az előbb. – Hát akkor… Kezdjük! – Rolf támadó pózt vett fel, ugyan úgy, ahogy Rikhter és Sophie is. Én csak egyszerűen a csípőre tettem a kezem, és flegmán felhúztam az egyik szemöldökömet. Rolf velem szemben, Sophie pedig Rikhterrel szemben állt. – Úgy látszik, ismét hozzád kell, hogy érjek, nyuszi fül. – Nyalta meg a szája szélét kéjesen Rikhter, és egyenesen a lány szemébe nézett. Kicsit sajnálom Sophie-t, hogy egy ilyen perverzzel kell harcolni, de szerintem én sem vagyok jobb helyzetben… Rá néztem Rolf-ra, végig nézett rajtam, és elismerően mosolygott. – Tudod, elégé olyan nőnek tűnsz, akinek már nem egyszer meg volt a testi érintkezés. Mit gondolsz? Én alkalmas lennék rá? – Ezt komolyan Rolf mondta nekem?! Azt hittem, hogy ő egy olyan személy, akiben semmilyen érzés nincs. A látszat néha csal. – Mond… ki vagy te, hogy csak így ítélkezz felettem?! Azt hiszed, hogy én mindenkinek odaadom magam? Mert akkor tévedsz! Feldühítettél! – Már annyira szorítottam a kezemet ökölbe, hogy fájt, de rendesen felhúzta az agyam. És ezért… most nagyon meg fizet! – Hűűha! Akkor gyere, cica! – Utálom, ha becézgetnek! Nem is volt időm figyelni, hogy Rikhter és Sophie már régen egymásnak ugrottak, mert Rolf támadott. Rohanva jött felém, jobb keze ökölben az arcom felé tart, a testem pedig magától hátrahajol, olyannyira, hogy a hátam és a föld között csak pár centi távolság van. Mivel Rolf fölöttem van, ezért elővettem a harci kreativitásomat. Bal lábammal állon rúgtam, amitől felrepült a plafonig, csak hogy ott nem állt meg, ha nem ment tovább. Azta! Ilyen erős volt a rúgásom? Kevés habozás után úgy tettem, ahogy Rikhter mondta, saját magamra bíztam saját magamat. Ugrottam Rolf után, és sikerült, akkorát felugranom, hogy a Holló tetején landoltam. – Mi? Hogy kerültem ide? – Néztem szét zavartan. – Ha! Nem is rossz, egy amatőrtől. – A hang hírtelen jött és váratlanul, meg fordultam, mögöttem volt Rolf. – De, hogy kerültem ide? Én csak felugrottam.

– Nem vetted még észre? – Húzta széles vigyorra száját.

– Mit?

– A Hollót egy különleges dimenzió veszi körül. Így például, ha egy helyről el akarsz jutni a másikra, akkor ez a dimenzió lehetővé teszi, hogy minél előbb ott legyél. De bevallom, több van benned, mint amennyit hittem.  – Várjunk csak! Akkor úgy jutottam ide, hogy amikor felugrottam, ez a dimenzió tovább repített?  – És ennek mi értelme? Miért kell, hogy a Holló tetején harcoljunk? – Kérdeztem gyanakodva, de bár… sose kérdeztem volna meg.

– Azért mert… – Újra harci állást vett fel, de ezúttal a testét elektromos erő vette körül. –… mert ma a telihold erősebb, mint máskor! – Ránéztem a teliholdra, és rémület fogott el. A Hold… egy vörös szemet ábrázolt, ami egyenesen Rolf-ra nézett. Abban a pillanatban mindent megértettem, rá néztem a fiúra, de már nem fiúként, hanem farkasként volt előttem. – Ideje, hogy komolyan vegyük Heather! Nem fogom vissza magam! – Hangja sokkal mélyebb volt, mint az eredeti, és érdesebb is.  A picsába! Tényleg komolyan gondolja. De én… nem tudok harcolni, én… Nem! Bíznom kell magamban. Gyerünk, most nem add föl! Hiszen azt mondtad, hogy itt akarsz maradni. Hát akkor bizonyítsd is be, hogy méltó vagy rá! Nem habozott, ismét rohanva közeledett felém. Karmai és agyarai, csak úgy csillogtak, és a pech az, hogy alig láttam tőlük valamit. Annyira fényesen világítottak, hogy a fehérségen kívül nem láttam semmit. Rolf lecsapott, karmaival felhasította a mellkasomat, majd hasba rúgott, amitől hátra repültem a következő falig. Mikor leestem a tető csúcsára, az a hasamat szúrta át. Alig kapok levegőt… és szédülök. Iszonyatos ez a fájdalom. De hát… miért nem reagált a testem…?  – Ahhoz, hogy harcolni tudj, hinned kell, különben elbuksz. – Magyarázta a mély hangján Rolf. Hinni? De miben? Abban, hogy képes vagyok rá? Én hiszek ebben, de akkor miért nem működik. – Ha nem működik, akkor az azért van, mert nem abban hiszel, amiben kéne. Magadnak kell rájönnöd, hogy miben kell hinned. – Mi ez? Olyan, mint Rikhter? Miért tudd arra válaszolni, amire gondoltam? Ő is gondolatolvasó? Nem. Csak ő is átélte ezt, és tudja, hogy mik a kérdéseim… A farkas közeledett hozzám, egyre közelebb jött, bennem pedig pánik volt. Ha nem tudok innen elugrani, akkor az szó szerint még jobban fog fájni. – Tik tak-tik tak. Ketyeg az óra Heather. Nem gondolod, hogy csinálnod kellene valamit? –Felnéztem és ott volt, újabb támadásra készen. Ezúttal a hátamba fúrta éles karmait, égetett és marta a bőrömet, de egy örült ötletem támadt. Megragadtam Rolf mellkasát. A farkas alakjának köszönhetően, a fekete szőrébe bele tudtam markolni, és kitéptem a testéből. Felnyüszített, és mellső lábát, amit a hátamban tartott, felemelte velem együtt, így kiszabadultam az éles tető „fogságából”. Rolf elengedett, és mellkasához kapott, én pedig átfordultam a levegőben, és a hátamra estem. – Áú… basszus. – A szerveim újra regenerálódtak, és ez kibaszotul fáj. Felültem, a sebnek már nyoma nem volt, de a helyét azért még éreztem. Rolf dühösen nézett rám, a szőr a mellkasán pedig hírtelen vissza nőt. Úgy látszik, ő is képes begyógyítani a szerzett sebeket. – Ez nem volt szép, Heather! – Fröcsögte elég mérgesen. A levegőt lihegve tudtam csak venni, mert a szervezetem kifáradt. De muszáj talpra állnom! Lassan, és egy kicsit instabilan, de feltápászkodtam. – Feldühítettél, Heather! Utálom, ha hozzá érnek valamihez, ami az enyém! – „Ne érj hozzá, ami az enyém!” Az ugrott be, amit Rikhter mondott Mardant-nak, mikor ő hozzám ért. Nocsak. Tényleg nagy a hasonlóság. De akkor miért gyűlölik egymást ennyire? Mi történt közöttük, ami ennyi gyűlöletet szült? És engem ez egyáltalán mi a faszért érdekel?! – Rolf… – Kezdtem bele. Bár megfontolva. – A tököm ki van már azzal, hogy mindenki fenyeget, de senki nem mondja el, hogy mi a rákom folyik itt! Azért bántok velem így, mert új vagyok? Én vagyok itt az „újoncka”? Hát mondok én valamit! Attól még, hogy nem régtől vagyok itt, te engem ne nézz újnak! Nem vagyok selejt! Én igenis közétek tartozom, mert én HALHATATLAN VAGYOK! – Torkom szakadtából ordítottam ki, hogy a világ is halja: Érek valamit! Abban a pillanatban a föld megremegett alattam, a Hold szeme már nem Rolf-ot, hanem engem nézet, a testemet pedig, ellepte a fény. A bőröm fényesen világított, úgy ragyogtam az éjszakában, mint csillag az égen. Olyan érzés, mint ha valamire rájöttem volna, mint ha… megértettem, hogy ki vagyok.

Egy elismerő hümmögést hallottam, és Rolfra néztem, aki már emberi alakban állt előttem.  – Úgy látszik, megértetted. – Összehúzott szemöldökkel, és kicsit kérdőn néztem rá, mert oké, megértettem, de mi is? Rolf közelebb jött hozzám, olyan közel, hogy alig maradt öt centi közöttünk. – A fény, belőled jön. Ez vagy te, az, aki tudja, hol van a helye. Azért kellet megküzdenünk, hogy be bizonyítsd, tényleg méltó vagy e arra, hogy itt maradj. – Amint ezt kimondta, felnéztem, és a tündöklő tengerkék szemei egyből magával ragadtak. Egy elismerő mosoly volt az arcán, nem perverz, nem ördögi, hanem tiszta, és kedves. Ahogy Rolf így nézett rám, megértettem még valamit. A jég szíve, egy érző, kedves farkast takar. – Az edző terembe, csak azok léphetnek be, akik elfogadják önmagukat, és tudják, hogy ide tartoznak. Ha úgy léptél volna be, hogy nem hiszed el, tényleg az vagy, és ha ez a fény, most nem jelenik meg, akkor az, végzetes lett volna számodra. Elveszítenéd a képességeid, és a memóriád is törlődik. Ezért olyan különleges az a terem, mert akárki nem teheti be a lábát. De te most megmutattad, hogy igenis méltó vagy rá. –Mondta Rolf. Nahát, már értem. Ismét végig néztem magamon, a fény meleg volt, és simogatta a bőrömet. Csodálatos érzés. – Gyönyörű, nem? – Teljesen lefagytam, és mint ha a szívem is megállt volna egy pillanatra. Kikerekedet szemekkel néztem rá. Sok férfinak megakadt a szeme rajtam, de ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt a szót használta, miközben engem nézett. „Gyönyörű!” Legszívesebb, a karjaim közé zárnám a fiút, de nem akarom elriasztani. Csak lágyan elmosolyodtam, a fény pedig lassan halványult, míg végül eltűnt.  – Itt az ideje, hogy visszamenjünk. Ki tudja Sophie és Rikhter mit művel. – Bólintottam és követtem Rolf-ot. Ott mentük vissza, ahol felrúgtam Rolf-ot a harc elején, csak simán leugrottunk, és meglepő látvány fogadott. Sophie teste füstölgött, sebek voltak a testén, amik éppen gyógyulásnak indultak. Viszont alig állt a lábán, és össze is esett a kimerültségtől. Ami pedig még meglepő volt, hogy Rikhter szintén. Bár ő nem esett össze, de lihegve állt ott, és a térdeire támaszkodva kezeivel tartotta magát. Rolf Sophie-hoz vette az irányt, én pedig Rikhihez indultam meg. Mikor oda értem hozzá, felegyenesedett és büszkén nézett maga elé. – Áááááhhh! – Vett egy mély levegőt és kifújta.

– Rikhter… jól vagy? – Kérdeztem kicsit halkan, mert végig nézve rajta… Ingje szétszakadva, gatyája lóg, és a vér ömlik a lábából.  – Hogy jól e? Fenomenálisan! Annyira élveztem ezt a harcot, na meg a fájdalmat, hogy legszívesebb megcsókolnám magam. – Óó te önimádó mazochista állat! Hupsz! – Wáááá! Heather! Ezt hallottam! Azonnal szívd vissza! – Mutogatott rám.

– Szívja a halál. Ez az igazság! – Fontam karba a karjaimat.

– Amúgy ti harcoltatok egyáltalán? – Nézett rám unalmasan.

– Apropó! Te elfelejtettél nekem mondani valamit. Nem világosítottál fel arról, hogy mi is ez az edzőterem! – Tettem csípőre a kezemet. – Mi a szar?! – Rikhter dühösen ökölbe szorította a kezét és Rolf-ra nézett. – Te elmondat neki? – Annyira ördögi volt a szöszi pillantása, hogy nem bírtam rá nézni. – Na mi van Tanavar? Csak nem romba döntöttem a tervedet? – Vigyorodott el a sötét hajú srác.

– Rolf! Ne avatkozz bele!

– Ne avatkozzak bele? Rikhter, te elfelejted, hogy a világ nem csak a tiéd. Lehet Heather-t be tudtad etetni, de én át látok rajtad. Minden tanonc, aki hozzád került, porrá éget, meghalt. – A kijelentése lesokkolt. „Meghalt”?  

– Ezt nem értem… – Néztem rájuk.

– Rikhter olyan, mint én. Bár ezt még nekem is nehéz kijelentenem, de így van. Élvezi, a fájdalmat. Mindenki, aki az ő tanítványa volt, meg halt. Rikhter pedig feladta a tanítást, és mert elege volt abból, hogy csak sorba hullnak el a tanoncok, így hát már csak arra kellenek neki, hogy bevigye őket az edzőterembe, és szó szerint felfalja a szerveit. – Rolf végig Rikhter szemébe nézett, és kihívóan mosolygott.

– Nem mondom, te tényleg ismersz engem. – Vigyorodott el Rikhter. – Ügyes! De most mit akarsz csinálni? Azt hiszed, megállíthatsz? – Kérdezte.

– Nem, már nem csinálok semmit, ugyanis megtettem, amit kellett. – Rolf most rám nézve vigyorodott el, perverzül és ördögien. Rikhter egyből rám nézett és ledöbbenve pillantott a szemembe. – Azt ne mond, hogy… Elfogadtad önmagad? – Rikhter e kijelentése jócskán felkúrta az agyamat, és legszívesebben olyat tennék, amit lehet ő is élvezne. Cafatokra tépném! – El hát! Ezzel pedig, túlszárnyalta azokat, akik egykor a kezed alatta tanultak. – Szólt közbe Rolf.

– Ch! Szép! – Nézett rám elismerően Rikhter. – De! – Folytatta. –Az akkor is felbassza az agyam, hogy te bele köpsz a levesembe. A mostanit hagyjuk, oké, ezt lenyelem, viszont mindig ezt csinálod. Bele avatkozol abba, ami az enyém, és ezt rohadtul utálom! – Rikhter fenyegetően megragadta Rolf pólóját, és közel hajolt hozzá. Rolf szintén ugyan így tett.

– Mert te nem?! Te is mindig ott vagy, ahol nem kéne. Te vagy az utolsó patkány a világon, akit egy kicsit is se kedvelnék, mert egyszerűen már attól rosszul leszek, ha a nevedet hallom. – Rolf nem fékezte magát, tényleg rohadtul utálják egymást.

– Tudod mit? Meg gondoltam magam. – Rikhter fenyegető mosolyától végig szaladt a hideg a hátamon. – Kit érdekel, hogy nem tudjuk megölni egymást, szarok rá, mert most kinyírlak! – Rikhter szorosabban ragadta meg a fiú felsőjét, és egy nagy lendülettel a falnak dobta Rolf-ot, aki egyből farkas alakra váltott. – Már én is kezdtem javasolni. – Mondta a mély hangján. – Rolf, Rikhter, ne várjatok! – Meg akartam őket állítani, de egy kéz megragadta a vállamat és hátra rántott. – Meg állj! Most én vagyok ez ellenfeled! –Pillantása kegyetlen.

– Sophie? De hát mégis mire jó ez? Miért kell harcolnunk? Már meg… – Felemelte a kezét és nem várta meg, hogy befejezzem.

– Igaz, hiszen ez már nincs benne a „tervben”, hogy még harcoljunk.

– Akkor meg mi értelme? Ez így nem fog mű…

– Azért, mert én is épp úgy gyűlöllek téged, mint Rolf Rikhter-t! – Ha az előbb kegyetlenül nézett rám, akkor most képes lenne megölni a tekintetével.

– Ez eddig mind nagyon szép, de elárulnád, hogy mit tettem, amiért ennyire gyűlölsz? – Leporoltam ruhámról a koszt, majd karba fontam magam előtt a kezeimet.

– Hogy mit? – Csukta le a szemét. – Mack volt… nekem Mack volt az első szerelmem, és mint kiderült, te voltál az, aki elvette tőlem. Ráadásul szemet vetettél egy olyanra is, akit nem engedek, hogy elcsábíts! – A döbbenet egyből ki ült az arcomra. Első szerelem? Mi a jó büdös franc? Maaaaaaack….. ezért még, számolunk! – Már meg bocsájts, de kire is gondolsz? – Gyanakvóan tettem fel a kérdést, mert nekem tudom, hogy ki tetszik, de ha ő erre rá jött akkor…

– Rolf! Soha sem engedem, hogy a tiéd legyen! – Berosálok! Ez a csaj nem komplett!

– Te normális vagy?! Ezért gyűlölsz ennyire? Egy pasi miatt?

– Nem egy, kettő! – Vágta rá.

– Jó leszarom! De semmi rosszat nem tettem neked, azon kívül, hogy elvettem a pasidat! Különben is, te képes vagy a szerelemre? Mert rohadtul nem hiszem, hogy téged lehet szeretni. – Közbe akart szólni, de nem hagytam, és még a szavamba sem vágott. – Szóval mi az, hogy te itt lököd nekem a rizsát, hogy én elvettem azt, ami a tiéd volt. Már mindenkinek van valamije amihez nem lehet hozzá érni?! A faszom ki van veletek! – Aztán egy kis fáziskéséssel…

– Várjunk csak! Te… szereted Rolf-ot? – A lány rémülten nézett rám, teljesen leblokkolt, és nem mozdult. Arca vörös, és a veríték is megmutatkozik rajta. De a legdurvább az az, hogy a két fiú hirtelen abba hagyta a harcot, és ránk figyelt. Illetve… Sophie-t, aki legszívesebben elmenekülne szégyenében. – Ismételd! Mit mondtál az előbb, Heather? – Kérdezte Rolf szúrós szemekkel. Sophie, csak bámult előre, és lágyan rázta a fejét nekem, hogy ne mondjam. Pillantásával szinte könyörgött: „Ne kérlek! Ha ezt megtudja, nekem végem. Kérlek!” Legalább is nekem ez jött le. Na mi legyen? Szemét legyek, vagy kegyelmezzek? Elmondjam… Hm! Vagy ne mondjam?!